Szemere
Bertalan 1812. augusztus 27-én született Vattán,
a Szemere-kúriában, ami ma már sajnos nem áll.Apja,
Szemere László (1772-1843) megjárta a napóleoni háborúkat,
parancsnoka volt az 1809-es nemesi felkelés borsodi
nemeseinek, híres volt vendégszeretetéről, kitűnő mesélőképességéről,
anekdotáiról.Édesanyja,
Karove Erzsébet, kiváló, erős akarattal rendelkező asszony
volt. Az elszegényedett szülők négy gyermeküket csak
nagy nehézségek árán tudták nevelni, iskoláztatni.A
Szemere testvérek: Jenő, László, Bertalan és
Mária. A két idősebb fiú katonai pályára lépett, László
1836-ban, Jenő 1859-ben halt meg.
Szemere
Bertalan az 1820-ban Sárospatakra került. 182iskola
első évét Vattán fejezte be, aztán3-25-ben a miskolci
"evangélikus kisded iskola" diákja volt. Az
1825-26-os tanévtől nyolc hónapot ismét Vattán töltött,
majd 1826 húsvétján beíratták Kázsmárkra. 1827-28-ban
ismét Sárospatakon járt iskolába, s itt lett 1828. szeptember
3-án non togátus, publicus diák.Mivel a szülők szegények
voltak, csak kölcsön tankönyvből tanult. Így tanult
meg 17 évesen olaszul és németül, 19 évesen angolul
és franciául. Jól fuvolázott és gitározott. Sorsával
megbékélt emberként élt. Összes idejét a tanulásra fordította,
s másokat is erre buzdított. Tevékeny szerepet játszott
a különböző diákegyesületek munkájában. Első írásai
Sárospatakon jelentek meg. Közeli kapcsolatban állt
Kazinczy Ferenccel, aki különféle szívességekre kérte
meg az ifjút (levelek fordítása). 1832-ben Szemere befejezte
jogi tanulmányait és hazatért Vattára. Palóczy László,
a nagy tekintélyű borsodi főszolgabíró mellett lett
joggyakornok. Palóczy hamarosan magával vitte a pozsonyi
országgyűlésre, ahol megismerte a kor reformpolitikusait,
akik közül leginkább Kölcseyhez vonzódott.1834-ben
már újra Vattán van. Borsod megye aljegyzője lesz. A
jegyzői hivatal nem nagyon lelkesítette. 1836-ban -
anyagi támogatást szerezve - külföldre utazott. Hazatérve
Vattán írta meg úti élményeit, az Utazás külföldön című
művét. A könyv megjelenése után Szemere a reformokat
támogató fiatal értelmiség egyik legnépszerűbb alakja
lett. Ebben az időszakban Vattai álnéven írt verseket,
úti élményeket. 1840-ben a Magyar Tudós Társaság, az
Akadémia levelező tagjává választotta.1838-tól
megyei táblabíró, 1841-től az egri járás főszolgabírája.
1843-ban Borsod egyik országgyűlési követe. 1846-ban
már a megye másodispánja. Közben az egész országot beutazta.
Mindenütt bizonyította tehetségét, rátermettségét. A
járás ügyeit Vattáról igazgatta. Miskolcon többnyire
közgyűlések vagy törvényszéki ülések idején tartózkodott.
Működése alatt megszüntette a botbüntetést, kezdeményezte
a halálbüntetés eltörlését. Felszólalt a városok, az
ipari képzés, a színház és kaszinók érdekében. Az 1843-44-es
országgyűlésen jegyzőként, komoly szerepe volt a feliratok,
válaszok és törvényjavaslatok megfogalmazásában. Ő alakította
meg az Országos Védegylet Borsodi Osztályát. Közéleti
íróként is a reformok buzgó harcosa volt. Elsőként kezdeményezte
az egységes ellenzéki párt létrehozását.1846
tavaszán feleségül vette Jurkovich Leopoldinát. Első
gyermekük, Mária 1847. január 25-én, Miskolcon, Attila
fiuk 1859-ben Párizsba látta meg a napvilágot. A Szemere
házaspárnak később még négy gyermeke született.Az
1847 októberében tartott borsodi követválasztáson társával,
Bükk Zsigmonddal együtt közfelkiáltással választották
a megye követévé.Az
1848-as forradalom győzelme után bekerült az első felelős
kormányba, ahol a belügyi tárcát irányította. Korábban
aktív részese volt az áprilisban szentesített törvényjavaslatok
kidolgozásának.Legnevezetesebb
alkotása a sajtótörvény volt. Belügyminiszterként Szemere
legfontosabb teendője az 1848. áprilisi törvények életbeléptetése,
az azokkal kapcsolatos vitás kérdések rendezése volt.
Ő rendelte el a városi és megyei tisztújításokat, terjesztette
elő a kinevezendő főispánokat.A
Batthyány-kormány 1848. szeptemberi lemondásakor Szemere
volt az egyetlen miniszter, aki nem mondott le, hogy
legyen miniszter, aki az új kormány kinevezését ellenjegyzi.Tevékenyen
részt vett a horvát invázió elleni védekezés megszervezésében.
Október 1-én beválasztották a Batthyány távollétében
a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmányba.
A szabadságharc alatt Felső-Magyarország teljhatalmú
országos biztosaként szervezte a védelmet.1849-ben,
a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után ő lett az
ország kormányának miniszterelnöke. A Szemere-kormány
a polgári állam megteremtését biztosító törvényalkotói
munkát tartotta fő feladatának, ám
csakhamar a hadvezetési teendők kerültek előtérbe. Már
1847-től sok tekintetben másképp képzelte el a polgári
átalakulást Szemere, mint Kossuth, ezért komoly feszültség
nehezítette együttműködésüket. Szemere a szabadságharc
leverése után emigrációba kényszerült, jórészt Franciaországban
élt. Kossuthtal ellentétben ő sohasem
mondott le. Másokhoz hasonlóan az önvád, az elkövetett
hibák keresése, a megfeszített munka, a családi gondok,
felesége betegsége idegileg összeroppantotta. Amnesztiát
kapva élő halottként tért haza 1865-ben. Párizsban maradt
felesége halála után állapota súlyosbodott. Ezt követően
elmegyógyintézetben élt 1869. január 6-án bekövetkezett
haláláig. "Borsod
nagy halottjának" arcképét 1870. november
7-én leplezték le Borsod megye dísztermében. Szemere
Bertalan újratemetésére 1871. május 1-én került sor
a miskolci Avasi templom északi oldalán,
melynek helyén fekete gránit síremlék áll.Vattán
a nagy szülött emlékét Gáti Gábor szobrászművész - a
Szemere-kertben 1974. május 24-én leleplezett - domborműves
emlékoszlopa őrzi.A helyi általános iskola
1999. március 15-én vette fel Szemere Bertalan nevét
és leplezte le az iskolában emléktábláját. |
|