Szemere Bertalan 1812. augusztus 27-én született Vattán, a Szemere-kúriában, ami ma már sajnos nem áll.Apja, Szemere László (1772-1843) megjárta a napóleoni háborúkat, parancsnoka volt az 1809-es nemesi felkelés borsodi nemeseinek, híres volt vendégszeretetéről, kitűnő mesélőképességéről, anekdotáiról.Édesanyja, Karove Erzsébet, kiváló, erős akarattal rendelkező asszony volt. Az elszegényedett szülők négy gyermeküket csak nagy nehézségek árán tudták nevelni, iskoláztatni.A Szemere testvérek: Jenő, László, Bertalan és Mária. A két idősebb fiú katonai pályára lépett, László 1836-ban, Jenő 1859-ben halt meg.
Szemere Bertalan az 1820-ban Sárospatakra került. 182iskola első évét Vattán fejezte be, aztán3-25-ben a miskolci "evangélikus kisded iskola" diákja volt. Az 1825-26-os tanévtől nyolc hónapot ismét Vattán töltött, majd 1826 húsvétján beíratták Kázsmárkra. 1827-28-ban ismét Sárospatakon járt iskolába, s itt lett 1828. szeptember 3-án non togátus, publicus diák.Mivel a szülők szegények voltak, csak kölcsön tankönyvből tanult. Így tanult meg 17 évesen olaszul és németül, 19 évesen angolul és franciául. Jól fuvolázott és gitározott. Sorsával megbékélt emberként élt. Összes idejét a tanulásra fordította, s másokat is erre buzdított. Tevékeny szerepet játszott a különböző diákegyesületek munkájában. Első írásai Sárospatakon jelentek meg. Közeli kapcsolatban állt Kazinczy Ferenccel, aki különféle szívességekre kérte meg az ifjút (levelek fordítása). 1832-ben Szemere befejezte jogi tanulmányait és hazatért Vattára. Palóczy László, a nagy tekintélyű borsodi főszolgabíró mellett lett joggyakornok. Palóczy hamarosan magával vitte a pozsonyi országgyűlésre, ahol megismerte a kor reformpolitikusait, akik közül leginkább Kölcseyhez vonzódott.1834-ben már újra Vattán van. Borsod megye aljegyzője lesz. A jegyzői hivatal nem nagyon lelkesítette. 1836-ban - anyagi támogatást szerezve - külföldre utazott. Hazatérve Vattán írta meg úti élményeit, az Utazás külföldön című művét. A könyv megjelenése után Szemere a reformokat támogató fiatal értelmiség egyik legnépszerűbb alakja lett. Ebben az időszakban Vattai álnéven írt verseket, úti élményeket. 1840-ben a Magyar Tudós Társaság, az Akadémia levelező tagjává választotta.1838-tól megyei táblabíró, 1841-től az egri járás főszolgabírája. 1843-ban Borsod egyik országgyűlési követe. 1846-ban már a megye másodispánja. Közben az egész országot beutazta. Mindenütt bizonyította tehetségét, rátermettségét. A járás ügyeit Vattáról igazgatta. Miskolcon többnyire közgyűlések vagy törvényszéki ülések idején tartózkodott. Működése alatt megszüntette a botbüntetést, kezdeményezte a halálbüntetés eltörlését. Felszólalt a városok, az ipari képzés, a színház és kaszinók érdekében. Az 1843-44-es országgyűlésen jegyzőként, komoly szerepe volt a feliratok, válaszok és törvényjavaslatok megfogalmazásában. Ő alakította meg az Országos Védegylet Borsodi Osztályát. Közéleti íróként is a reformok buzgó harcosa volt. Elsőként kezdeményezte az egységes ellenzéki párt létrehozását.1846 tavaszán feleségül vette Jurkovich Leopoldinát. Első gyermekük, Mária 1847. január 25-én, Miskolcon, Attila fiuk 1859-ben Párizsba látta meg a napvilágot. A Szemere házaspárnak később még négy gyermeke született.Az 1847 októberében tartott borsodi követválasztáson társával, Bükk Zsigmonddal együtt közfelkiáltással választották a megye követévé.Az 1848-as forradalom győzelme után bekerült az első felelős kormányba, ahol a belügyi tárcát irányította. Korábban aktív részese volt az áprilisban szentesített törvényjavaslatok kidolgozásának.Legnevezetesebb alkotása a sajtótörvény volt. Belügyminiszterként Szemere legfontosabb teendője az 1848. áprilisi törvények életbeléptetése, az azokkal kapcsolatos vitás kérdések rendezése volt. Ő rendelte el a városi és megyei tisztújításokat, terjesztette elő a kinevezendő főispánokat.A Batthyány-kormány 1848. szeptemberi lemondásakor Szemere volt az egyetlen miniszter, aki nem mondott le, hogy legyen miniszter, aki az új kormány kinevezését ellenjegyzi.Tevékenyen részt vett a horvát invázió elleni védekezés megszervezésében. Október 1-én beválasztották a Batthyány távollétében a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmányba. A szabadságharc alatt Felső-Magyarország teljhatalmú országos biztosaként szervezte a védelmet.1849-ben, a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után ő lett az ország kormányának miniszterelnöke. A Szemere-kormány a polgári állam megteremtését biztosító törvényalkotói munkát tartotta fő feladatának, ám csakhamar a hadvezetési teendők kerültek előtérbe. Már 1847-től sok tekintetben másképp képzelte el a polgári átalakulást Szemere, mint Kossuth, ezért komoly feszültség nehezítette együttműködésüket. Szemere a szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült, jórészt Franciaországban élt. Kossuthtal ellentétben ő sohasem mondott le. Másokhoz hasonlóan az önvád, az elkövetett hibák keresése, a megfeszített munka, a családi gondok, felesége betegsége idegileg összeroppantotta. Amnesztiát kapva élő halottként tért haza 1865-ben. Párizsban maradt felesége halála után állapota súlyosbodott. Ezt követően elmegyógyintézetben élt 1869. január 6-án bekövetkezett haláláig. "Borsod nagy halottjának" arcképét 1870. november 7-én leplezték le Borsod megye dísztermében. Szemere Bertalan újratemetésére 1871. május 1-én került sor a miskolci Avasi templom északi oldalán, melynek helyén fekete gránit síremlék áll.Vattán a nagy szülött emlékét Gáti Gábor szobrászművész - a Szemere-kertben 1974. május 24-én leleplezett - domborműves emlékoszlopa őrzi.A helyi általános iskola 1999. március 15-én vette fel Szemere Bertalan nevét és leplezte le az iskolában emléktábláját.